15.fejezet

Nem tartottam be azt, amit a lányok mondtak. Nem mentem le anyáékhoz, de a céghez se mentem be.

Egy hétre fogtam magam és leutaztam a genfi-tóra. Már hiányzott a látványa.

Egyszer-egyszer arra gondoltam, hogy ide, Svájcba kellene telepítenem a székhelyet és akkor visszaköltözhetnék. Ezt még átgondolom.

Szilveszterre gondoltam rendezek egy, egy személyes évbúcsúztató bulit. Ideje kicsit kirúgni a hámból.

A belvárosban még tanácstalanul bolyongtam, mert az ételeken és az italokon kívül nem tudtam mit vegyek még.

A bevásárlóközpontban kissé gondolataimban elmerülve pakolgattam a kosaramat, mikor egy túlzottan vidám férfi jelenlétére lettem figyelmes magam mellett.

Először nem kapcsoltam ki az, de ahogy újra ránéztem még jobban elkezdett mosolyogni rám.

-          Szia! – köszönt Sebastian. Ez hogy került ide? Nem mintha zavarna, de akkor is… - Buli lesz? – kérdi kosaram tartalmára bökve.

-          Hát, ahogy vesszük. Te? – kérdem tőle és elindultam, hogy egy újabb bort vegyek le a polcról.

-          Vacsorához veszek egy-két alapanyagot. – sétált mellettem a szőkeség. El is felejtettem, hogy ő is Genfben él, sőt a volt házamban. – Meghívhatlak rá? – kérdi hirtelen megállva és arcomat fürkészte. Őszintén szólva meglepett a kérdése.

-          Megértem, ha nem akarsz jönni! – bizonytalanodott el a srác és lehajtotta a fejét.

Elkapott a rossz érzés, így nem tudtam nemet mondani neki.

-          Mikorra mehetek át? – kérdeztem tőle, mire elmosolyodott.

-          Olyan 6 körül jó lesz. – válaszolt és nagy kedvvel elindult a pénztár felé. Elköszönt tőlem és ment is dolgára.

Hála neki meg lett a mai programom.

Befejeztem a vásárlást és elindultam haza. Kissé feszülten éreztem magam, ugyanis már rég nem voltam bárkinél is csak úgy…

Mintha randira készülődnék: lefürödtem, viszonylag csinos ruhát vettem föl, kicsinosítottam magam és azon rágódtam, hogy minden rendben van-e.

Pontban 6-kor az ajtóban voltam. Nagy levegővétel után becsöngettem, ami gyorsan ki is nyílt előttem.

Hát meglepett a látvány: egy kötény volt rajta, amin az állt, hogy A konyha főnöke!

Nem sok kellett, hogy elkuncogjam magam.

-          Szia! Gyere csak! – mosolygott és betessékelt a házba.

-          Cuki a rucid! – szóltam majd hogy nem nevetve.

-          Köszi! – kiáltott ki hozzám a konyhából, amíg én letettem a kabátomat.

Nem változott túl sokat a ház. Minden úgy maradt, ahogy hagytam, csak az apróbb személyes tárgyak kaptak máshol helyet; a falakon képek lógtak, a polcokon fényképek díszelegtek.

Két vitrin pedig telis tele volt a trófeáival.

-          Kész is van! – sétált ki a konyhából a férfi, ezúttal kötény nélkül. – Csodásan nézel ki! - mért végig és invitált is az étkező felé.

Szépen megterített asztal fogadott, ahol az előétel már tálalva is volt.

-          Hát nem olyan, mint egy étterem, de remélem ez is megteszi – szólt bátortalanul és leült a székre.

-          Nekem tetszik – mosolyogtam rá és engedtem, hogy töltsön a poharamba fehérbort.

Sebastian

Akaratlanul is, de lassacskán elcsavarja a fejemet ez a lány.

Még így is sok kihívás elé állít engem, de érzem, jó út felé haladok.

Vacsora közben csak pár semmilyen téma jött fel, de ahogy végeztünk Liz is nyíltabb lett.

-          Na és akkor milyen is lesz az a buli? – kérdeztem tőle, ahogy az ablakból néztük a néhol előbújó csillagokat az égen.

-          Egy személyes kirúgok a hámból buli lesz – válaszolt és kortyolt egyet italából.

-          Szilveszterkor egyedül? – hangomon hallatszott mennyire meglepett ez a kijelentése. Ő csak bólintott és tovább nézte az eget. – Ezt nem hagyom! – jelentettem ki, mire ő felkapta a fejét és engem nézett. – Együtt fogunk szilveszterezni! – szóltam felbuzdulva, de a lányon látszott, hogy csalódott most.

-          Nem akarok társaságban lenni – szólt halkan és ellépett az ablaktól.

-          És csak velem? – kérdeztem kissé erősködve, hátha erre engedni fog.

-          Nem fogok tőled szabadulni, igaz? – kérdi felsóhajtva, mire én csak bólintottam. – Hát legyen!