14.fejezet

Sebastian

Már másnap felhívtam volna őt, de még azt hihette volna, hogy zaklatom, pedig nem ez a szándékom vele.

Eljöttek az ünnepek. Leutaztam a szüleimhez, hogy velük tudjam tölteni ezt az időt, hisz olyan keveset látom így is őket.

Elizabethet nehezen ugyan, de elképzeltem a családja körében. Nem ő rá vall a közelség, de hiszem, hogy ő is szeret a családjával lenni. Lehet furcsa ez így, de kedvelem ezt a lányt, már csak azt kellene elérnem, hogy egy egészen picit megváltozzon a véleménye rólam. Utána nyert ügyem lesz! A múltkori repülés némi reményt adott, de az utána lévő bizonytalansága már nem annyira.

Mi lehet a baj?

Elizabeth

Ezt is megéltem: Naomi és Hayley a kelleténél erőszakosabbak voltak velem.

Szinte be se tettem a lábam a bejárati ajtón szenteste napján, a két lány karon is ragadt és kivonszoltak az épületből. Betuszkoltak egy fekete autóba és közrefogtak, nehogy meglépjek.

-          Akár tetszik, akár nem, ezt a három napot most velünk töltöd! – szólt Naomi és engedélyt adott a sofőrnek, hogy indulhat. Arra bezzeg nem gondolnak, hogy van jobb dolgom is mint az, hogy elrabolnak három napra. Hiába próbáltam érvelni, csak nem engedtek.

Jó pár óra utazás után a hegyekben találtam magam, ahol Jenson és Nico már várt minket.

Az első napot szinte végig dühöngtem. Másnap már hajlandó voltam kikapcsolódni velük, sőt ki is mentem velük síelni. Jó az erős túlzás, hogy síeltem, inkább a fiúk tanítgattak engem. Sokat nevettünk egymás bénaságán, de végül is jól éreztem magam velük.

Utolsó nap estéjén amolyan baráti kupaktanácsot tartottunk, vagyis nekem tartottak kisebb fejmosást.

-          Miután visszamentünk, mit fogsz csinálni? – kérdi tőlem Nico miközben a hozzá dőlő Hayley kezét simogatta.

-          Tervezek? – kérdem értetlenséget tükröző arccal. Tudhatnák, hogy mást se tudok csinálni…

-          Na azt már nem! – kelt fel Nico öleléséből Hayley. Azt hiszem, most szakad el nála a cérna. – Mást se csinálsz, mint az irodádban kuksolsz! Ünnepek vannak! Kapcsold már ki magad! – kelt ki magából a lány és már vártam mikor fog pofon ütni. Egy kicsit megijedtem, hisz még nem láttam őt ilyennek.

-          Igaza van Hayley-nek! Utazz le anyukádékhoz!  Legalább a szilvesztert töltsd velük! – kelt a pártjára Naomi is, de ő nem volt olyan agresszív, mint Hayley.

Inkább nem válaszoltam semmit. Fogtam magam és nyugovóra tértem, jobban mondva jellegzetes falbámulásba kezdtem.

Hajnali kettő körül gondoltam úgy, hogy elég ebből és kimászok az ágyból, iszok valamit.

A hűtőben kutakodásomat egy halk csoszogás zavarta meg. Hirtelen felkaptam a fejem, amit be is ütöttem a hűtő ajtajába.

Jenson állt mögöttem.

-          Ne haragudj, hogy ha megijesztettelek! – szólt halkan és vállam mellett átnyúlva kivette a tejet a hűtőből. Én csak legyintettem és becsuktam az ajtót. Bögrével a kezemben álltam mellé, hogy nekem is öntsön belőle. – A lányok csak féltenek. – szólt kissé álomittas hangján. Teljesen tudatában volt, hogy mit mond.

Továbbra se szóltam semmit.

-          Nem kellene ennyire túlhajszolnod magad! Napját se tudjuk már, hogy mikor jöttél el bárhova is velünk önszántadból! – korholt le finoman. Nem akar megbántani, de érezteti, hogy jó volna változtatnom.

-          Sajnálom! – szóltam szinte suttogva és magam elé néztem. Már nem akartam inni.

-          Nehéz ezen változtatni, tudom jól. Én is voltam ilyen – veregette meg a vállamat a férfi. – De tudd, mi mindig itt leszünk melletted! – mosolygott bíztatóul és magához vont.

Egyáltalán nem tudtam mit szólni, mintha belém forrtak volna a szavak.

Átöleltem Jensont.

Hittem neki, még ha nehezemre is esik belátni, hogy igazuk van.