50.fejezet

-         - Ember, hallod! A szomszéd csajnak full ugyanolyan autója van, mint neked! Hány olyan limitált autót adtak ki, mint ami neked is van? – hallottam a kérdést a szomszéd férfitól, aki épp telefonált, mikor én kiléptem az ajtón.

Ahogy meglátott egyből halkabb lett, és elfordult a saját autója felé.
Én csak megforgattam a szemeimet, és beszálltam az autómba.
Első utam a postára vezetett, hogy el tudjam küldeni a terveket. Hát igen, az élet az nem áll meg, a munkának mennie kell tovább. Petra helyett egy új lányt kellett felvennem titkárnak, de amint jobban lesz, visszaveszem, már ha még igényt tart a helyére. Alexa nem egy főnyeremény, de a feladatra megfelel…
A bevásárló központban a szomszéd nőt viszont láttam. Már láttam, hogy indult volna felém, de félúton meggondolta magát, én meg pakoltam tovább a kosaramat.
Nincs kedvem ismerkedni. Nem akarok ismerősöket itt az isten háta mögött.
Szerencsémre senki se tudja, hogy itt vagyok. Még Sebastiannak se mondtam el, hogy Finnországon belül hol vagyok. Úgy tervezem, hogy egy-két hetet még eltöltök itt, utána megyek, felkeresem Sebastiant Angliában. Szerencsétlen jól meg van áldva velem…
- Hé szomszéd! – kiáltott rám a nő, amikor sikerült kimásznom az autóból.
- Az isten szerelmére, mi van már? – kérdeztem kikelve magamból, mire a nő kissé elfehéredett.
- Magát meg a férjemet össze kellene kötni… Ugyanolyan undokok mindketten! – szólt sértetten a nő és sarkon fordulva becsapta maga után az ajtót.
- Látom sikerült megsértenie a feleségemet. – jegyezte meg a szomszéd férfi, aki ezt a kis műsort a kapunak dőlve nézte végig. – Gratulálok. – szólt mosolyogva és felém tartott.
- Álljon meg ott, ahol van! – szóltam, mire ő meglepetten megállt. – Vegye tudomásul, hogy se magával, se a nejével nem akarok ismeretségben lenni. Tekintsenek rám, úgy mintha itt se lennék! Stimmt? – kérdem kioktatva, mire a férfi végig mért engem, utána lassan bólintott.
- Csodálatos! Akkor minden jót! – szóltam és bevittem a csomagjaimat a házba.

Pár nappal később

Nagy ajtócsapkodás, kisebb hangzavar. Ez várt a délelőtti órákban, mikor én felkeltem.
Nem örültem neki túlzottan…Pihenni akartam. Kócosan, pizsamában-köntösben, kávémat szorongatva indultam el a napi postámért. Oda se néztem, mi lehet ez a zűrzavar a szomszédban, én csak célirányosan mentem előre. Visszafelé menet megütötte a fülem egy kisebb beszélgetés.
- Nem tudom mi baja a világgal, de elég undok a csaj. – szólt a nő, és éreztem, ahogy végig néz rajtam.
- Stílusra olyan, mint én! – szólt önelégülten a férfi, mire valakivel pacsizott egyet. – Ezt az autót mondtam én. Ugyanolyan, mint a tiéd! – szólt, és biztosra vettem, hogy az autómat mutatja meg az idegennek.
- Hm…Talán mert az enyém is ez az autó. Ami azt jelenti… Elizabeth? – kérdi az ismerős hang, mire egyből odafordultam.
Sebastian állt a szomszédnak a kapujában, és ahogy végigmért elmosolyodott. Én is elmosolyodtam, és intettem neki.
- Ti ismeritek egymást? – kérdi elképedve a nő, mire még megvetőbb arckifejezést öltött magára.
- De még hogy! Igaz édesem? – kiáltott át Seb, és elindult az én kapum felé.
- Még jó hogy! – válaszoltam mosolyogva, és letettem a földre a postát és a kávémat.
Kinyitottam a kaput, és egyből a nyakába ugrottam. Jó volt újra látni őt. Egy hosszú csók, és egy ölelés után váltunk csak szét.
- Ja, hogy ti együtt vagytok?! – állapította meg a tényt a férfi.
- Igen Kimi, ő az, akiről beszéltem. – szólt mosolyogva és megint magához ölelt.
- Ha nem gond én most bemennék a házba. – szólaltam meg, kibontakoztam Seb öleléséből.
- Veled tartok! – szólt halkan. – Már ha nem gond, hogy így kicsit később lépünk le? – kérdezte jelentőségteljesen a szomszéd férfira, azaz Kimire szegezve tekintetét. Ő csak mosolyogva bólintott, hogy menjen csak.
- Hallom nem vagy túl kedves a szomszédsággal. – szólt vigyorogva szőkeségem és a házat térképezte fel, ahova beléptünk. A konyhai bárszékeknél foglalt helyet.
- Nem akartam senkivel se ismerkedni. – szóltam és kiöntöttem a kihűlt kávémat. – Te mit keresel itt? – kérdem tőle és újra töltöttem a bögrémet.
- Kimi házavató bulit akar tartani. Legjobb haverja lévén engem is meghívott. – szólt mosolyogva. – Nem számítottam túl felemelő hétvégére, de így, hogy tudom, hogy itt vagy, már sokkal vidámabban állok elébe. – szólt és magához ölelt. – Hiányoztál! – suttogta a hajamba.
- Te is nekem! – suttogtam vissza.

49.fejezet

Fél évvel később

Konyhában ülök és teát kevergetek, amelyet épp az előbb töltöttem ki magamnak.
Furcsa csend honol a házban. Túl furcsa.
Túl vagyunk a karácsonyi forgatagon, az újévi banzájon és most egyedül vagyok.
Fél év elteltével kissé szétzuhant a mi kis baráti közösségünk.
Hayley a terhességével van elfoglalva, ami érthető is, hisz az utolsó hónapba lépett.
Ettől kezdve bármikor megszülethet a kisfia. Ja igen, már tudjuk a nemét is. Nicoval
azt tervezik, hogy James Daniel Rosberg lesz a neve. Szép név.
Az egyetlen gondom csak az, hogy Monte Carloba költözött Nico villájába, és így nagyon keveset tudunk találkozni.
Naomi is el van a saját körében. Amióta Jensonnal összeházasodott, egyhuzamban azon van, hogy berendezze a közös házukat, és Jenson összes kívánságát lesi.
Néha túlzásnak érzem azt, amit ők csinálnak, de ha szeretik egymást, akkor nekem nincs semmi beleszólni valóm. Ja, azt meg kell jegyeznem, hogy ő is a világvégére költözött: Hondurasba.
Ez eddig egyszer jártam náluk, és szó mi szó gyönyörű a hely. A megtestesült paradicsom, ha így lehet ezt nevezni.
Megcsörrent a telefonom.
- Jó napot! Elizabeth Whitelinet keresem! – szólt egy elég mély férfi hang a vonal túlsó végén.
- Én vagyok az. Miben segíthetek? – kérdeztem egy sóhajtás után és letettem a kezemben szorongatott bögrét.
- Michael vagyok és most az én szerepem az, hogy beszámoljak a fejleményekről. – szólt komolyan a férfi, melyből én egyből rosszra gondoltam. Valami nagyon nem stimmel.
Az elmúlt időkben kissé felfordult az élet felénk. Apa és anya balesetet szenvedett, Petránál rákot diagnosztizáltak…Nem tudtam már Berlinben, sőt Németországban maradni. Sebastiant elküldtem Angliába, hogy a fejlesztésekkel foglalkozzon, ne pedig az én lelkivilágommal. Nem kifejezetten örült neki, de elfogadta a döntésemet. Én meg fogtam magam és Finnországba mentem; oda ahol biztos lehetek abban, hogy nem ismernek engem.
- Még mindig kómában vannak. Petrára pedig továbbra is Alguersuari úr figyel. – szólt a férfi, ezután pedig elköszönt és letette a telefont. Rosszabbra számítottam…
Furcsa…Jaime túl tesz magán. Az esküvő után kezdett el jobban érdeklődni Petra iránt. Mióta ismerem úgy érzem most tényleg szerelmes. Nem hajlandó magára hagyni a lányt, ami dicséretére váljon. Remélem Petra jobban lesz, és jobban is kiélvezhetik egymás társaságát.
Csöngettek.
Nem akartam felkelni ültömből, de az illető aki a kapuban állt nagyon is tudta hogy vannak a házban. Ennek bizonyítéka is, hogy egy Infinity áll a felhajtón.
Kellve kelletlenül ugyan, de talpra álltam és a bejárati ajtó felé vettem az irányt. Ezalatt az idő alatt még számtalanszor megszólalt a csengő. Kissé türelmetlen a látogatóm…
Kinyitottam az ajtót ahol megcsapott a hideg levegő. Nem is tudom, miért furcsállom ezt hisz egy pólóban nyitottam ajtót, és mégis csak északon vagyunk…
- Jaj Jenni ne zaklasd már a szomszédokat! – szólt egy elég komor férfi hang, melynek tulaja a szomszéd ház lépcsőjén ült és a nőt nézte, aki a kapuban állt.
- Öhm miben segíthetek?  - kérdeztem miután megköszörültem a torkom.
Hirtelen a férfi is meg a nő is rám nézett.
- Mi vagyunk az új szomszédai. Csak gondoltuk beköszönünk! – szólt vidáman a nő és látszott rajta, hogy be szeretne jönni a házba.
- Csúcs! – szóltam elég flegmán és a férfira néztem. -  Hát örültem maguknak! – néztem vissza a nőre, és vissza bementem a házba.
- Hát ez mi volt?  -  hallottam még az ajtóban a nő hangját.
- Mondtam, hogy hagyd békén a szomszédokat! – szólt okoskodva a férfi és egy ajtó nyitódás hallatszódott.
- Hülye picsa! – szólt puffogva a nő és becsapódott a szomszéd ajtó.