48.fejezet

Liz

A hangos szóváltás megint megzavart minket…Sebastian igencsak kezd idegessé válni.
Az ágyon ülve dőltem hozzá, mikor egy sikításra lettünk figyelmesek. Ijedten néztünk egymásra, és azonnal mentünk is a hang irányába.
Nico szobájának az ajtaja tárva nyitva volt, melynek a helyén Hayley állt. Arckifejezése félelmet sugárzott, ami nyugtalanítani kezdett engem.
Sebastian átvágott Hayley mellett, én pedig magamhoz öleltem a lányt. Az ajtóban állva láttam mi is lehetett a probléma forrása: Jaime tajtékzó dühvel tartotta fogva a falnál Nicot, akinek a fél arca vöröslött.
- Haver; álljál már le! – kiáltott Jaimera Seb és lazítani próbált a fogásán.
- Mi történt? – kérdem halkan, mire Jaime felhördült.
- Hogy mi történt? Kérem szépen az, hogy ez a kis rohadék felcsinálta a hugomat! – szólt dühösen a spanyol és már ökölbe is szorította a kezét, melyet Seb gyorsan lefogott, a másik kezét pedig letépte Nicoról.
- Higgadj már le! – üvöltött Seb Jaimeval, miközben magával szemben állította a spanyolt, amíg megvárta, hogy Nico tisztes távolságba nem kerül tőlük.
- Mégis minek? – kérdi szúrósan, és Nico felé fordult. – Neked annyi Rosberg! – szólt Alguersuari és megint ökölbe szorította a kezét.
- Vidd ki innen Sebastian! – adtam ki az utasítást és kiálltunk az ajtóból ameddig ők elhagyták a szobát.
Hayleyt karon fogtam és bevezettem a szobába, ahol Nicoval egyetemben leültettem az ágyra.
- Nem gondoltam, hogy így fogja fogadni a hírt. – súgta szomorúan a lány és kétségbeesetten Nico arcát vizslatta.
- Őszintén szólva nem lepett meg a kirohanása. – szólt Nico és felszisszent, mikor a lány az arcához ért.
Azt se tudom miről van szó, de együtt érző arckifejezéssel figyeltem őket, egészen addig, amíg ki nem mentem a fürdőbe, hogy vizes borogatást készítsek Niconak.
- Tulajdonképpen mi is volt ez? – kérdem, miután átnyújtottam Niconak a borogatást.
- Kösz! – szólt és az arcához tette a vizes anyagot. Rossz volt nézni, ahogy a fájdalomtól eltorzul az arca, de ennél többet nem tudtam tenni.
- Hát terhes vagyok. – szólt félénken Hayley, attól tartva, hogy én is jelenetet rendezek.
- Ez csodálatos! – kiáltottam fel vidáman és magamhoz öleltem a lányt.
- Jaime nem így gondolja. – vetette közbe Nico, amíg minket figyelt.
- Szerintem csak félt téged Hayley! Nem akarja, hogy egy szarházi legyen a gyereked apja, aki ott hagy mikor nem kellene. Már megbocsáss Nico, tudom hogy nem vagy ilyen, de jobb félni, mint megijedni! – néztem rá kioktatóan, mire Nico csak bólintott. Tudják, hogy igazam van; és valamelyes Jaimenak is igaza van. Viszont beverni Nico képét? Az már erősen túlzás…
- És mikorra várható a kicsi? – kérdem rájuk mosolyogva.
- Milyen kicsi? – kérdi a hátam mögött Naomi.
Még meg se fordultam, de már tudtam, hogy a lány szinte sugárzik, annyira boldog. Hát ilyen csodás helyen, ilyen események után nem is csoda.
- A drágalátos barátnőnk terhes! – csicseregtem vigyorogva, és majdnem elnevetem magam, mikor Naomi arca hirtelen elképedt.
- Nem azért, hogy az orrotok alá dörgöljem, DE én megmondtam! – szólt vigyorogva, miközben a „de” szócskát nyomatékosította. – Gratulálok Hayley! – kötötte hozzá és magához ölelte a lányt.
- Köszönöm csajok! – Hayley hangja kissé elérzékenyült, de csak mosolygott ő is. – Liz kérdésére válaszolva pedig a tavasz elején; konkrétan március 9-ére vagyunk kiírva. – felelte és végig simított a hasán. Még nem lehet észrevenni, de látszik, hogy Hayley odáig van a benne növekvő babáért. Nico egy csókot adott barátnőjének, melyre Seb pont visszaért.
- Mi van vele? – kérdem Jaimera utalva.
- Hát még mindig dühös, de el van a szobájában. –válaszolt a szőkeség és hátulról ölelt magához.
- Skacok, nem megyünk le pancsolni a tengerbe? – kérdi vidáman Naomi, melyre az éppen érkező Jenson szólt hozzá.
- Te állandóan csak a vízben akarsz lenni! – szólt nevetve a férfi és egy puszit adott felesége arcára.
- Szeretek pancsolni, na! – szólt Naomi is nevetve, és Jenson ölelésébe bújt.
- Felőlem mehetünk! – szóltam, de éreztem, Sebastian megmozdulásából, hogy neki más tervei voltak. Most már mindegy. Mindenki beleegyezett, így mentünk is vissza a szobáink felé.
Kifelé menet gondoltam benézek Jaimehoz, így Sebet előre küldtem készülődni, amíg én Jaimehoz vettem az irányt.
- Gyere! – hallatszódott ki, miután bekopogtam. Óvatosan beléptem és az ágyon ülő Jaimera függesztettem a tekintetem.
- Minden rendben? – kérdem tőle, miután leültem az előtte lévő székre.
- Hááát…- húzta a száját a spanyol. Még mindig dühös…
- Miért borultál ki? Nico rendes ember! Hayley boldog mellette, akkor mégis mi a gond? – kérdem tőle, Jaime csak lehajtotta a fejét. Hosszú csend állt be, már azt hittem, hogy nem is fog válaszolni.
- Híres pilóták vagyunk! – kezdett bele – Örökké fenn fog állni a veszélye annak, hogy valaki megkörnyékez minket, mi meg engedünk a csábításnak. Lehet rossz példa vagyok, de én úgy kerültem a Forma 1-be, hogy már három éve kapcsolatom volt. – szólt szomorúan és felnézett rám. – Nem voltam ám mindig ilyen szoknyavadász! – keményült meg a hangja, de a végén sóhajtott egyet, és újra lehajtotta a fejét.
- De nem mindenki olyan, mint te! – szólaltam fel. – Jenson most állapodott meg Naomival, én Sebastiannal vagyok, Hayleyék tök régóta megvannak. Nem lesz semmi gond náluk! – szóltam és átültem mellé. – Még 1-2 év és te is megtalálod a hozzád való lányt, aki nem csak egy éjszaka erejéig a tiéd! – biztatóul rámosolyogtam és megveregettem a vállát.
- Az egy dolog, hogy velem mi történik, de a hugomért felelősséggel tartozom! Féltem őt!
Nem is akartam, hogy belekerüljön ebbe a világba. Annyi mindentől meg tudtam volna óvni, ha szót fogad nekem! – szólt szomorúan és újra lehajtotta a fejét.
- És megóvtad volna a nagy szerelemtől is. Figyel Jaime, Nico tényleg rendes ember, ezt te is tudhatod, hisz együtt dolgoztok vagy mi… Nem fogja megbántani Hayleyt! Ha mégis megtenné, személyesen fogok tenni arról, hogy ki legyen herélve! – szóltam vigyorogva, mire Jaime is elmosolyodott.
- Majd végig nézhetem? – kérdi mosolyogva, melyre elnevettem magam. Ez az én lökött Jaimem.

47.fejezet

Hayley

Ágyunkon ülve figyeltem, ahogy Nico az ablaknál állva fürkészte az esti tájat. Szőke haján meg-megcsillant a hold fénye, mely némi isteni alakot kölcsönzött neki. Az én félistenem.
Halkan felkeltem az ágyról és odasétáltam hozzá. Nagy kék szemeivel rám nézett és elmosolyodott. Hozzábújva néztem én is a csillagokat, míg nem Nico megszólalt.
- Mikor akarod elmondani a többieknek? – kérdi lenézve rám, közben a hátamat simogatta.
A babára célzott, aki immár harmadik hónapja növekedett a hasamban.
Nem is értem miért féltem olyan nagyon Nico véleményétől, hisz amikor megtudta először csak döbbenten nézett rám, utána elvigyorodott és felkapott a levegőbe úgy forgott velem körbe-körbe.
- Hát nem tudom. Minél hamarabb el kellene mondanunk, nem? – kérdem tőle.
Még mindig csodálkozom azon, hogy engem választott. Annyi szép modell; híresebb nő közül válogathatott volna, de mégis én kellettem neki.
- De, és mondjuk kezdhetnénk a bátyáddal! – biccentett mosolyogva az ablak felé, amin keresztül láttuk Jaime botladozó alakját, aki egy lányt ölelt magához. Úgy érzem megkoronázta a mai napját is.

Sebastian

- Tessék? – kérdeztem döbbenten. Lizen látszott, hogy megint el fogja nevetni magát, gondolom az arckifejezésem elég viccesen hathat rá.
- Jól hallottad! – mosolygott rám a lány és közelebb lépett hozzám. – Csak tudnám, mért nem tőlem kérdezed meg az ilyen alaptalan dolgokat, mielőtt még neki állnál vádaskodni! – forgatta a szemeit Liz, de ugyanúgy mosolygott rám. Puha kezével végig simított az arcomon, mire én megfogtam azt és ránéztem.
- Ne haragudj! – szóltam halkan és belecsókoltam a tenyerébe.
- Ugyan már! – szólt és lábujjhegyre állva csókot lehelt ajkaimra. Hirtelen magamhoz húztam és szorosan ölelve csókoltam. Liz csak mosolygott, de ő is csókolt.
Szorosan magamhoz öleltem és csókoltam. Már rég vártam erre a pillanatra, hogy újra csókolhassam őt, hogy újra az enyém lehessen. Már-már a külvilágot is kizártuk magunk körül, mikor egy hangosabb szóváltásra lettünk figyelmesek az ajtónk előttről.
- Ha nem hiszel nekem, akkor innentől kezdve nincs miről beszélnünk! – hallatszott Adam dühös hangja.
- Láttam amit láttam! – szólt felindultan Paul is.
Liz kérdőn nézett hol rám, hol az ajtóra. Nem tudtuk mitévők legyünk: csöndben kivárjuk, amíg abbahagyják a vitatkozást, vagy kimegyünk, ezzel beleártva magunkat az ő ügyükbe.
- Ki kéne menni hozzájuk! – súgta Liz és kérlelően nézett rám. Hát igen, ő mindig segíteni akar a másikon.
- Inkább ne! – súgtam vissza és a kézfejét kezdtem cirógatni.
Nagy sóhajtást hallatott maga felől és hozzám bújt. Hát ez illúzió romboló volt…

Másnap

Álomittasan tapogattam végig az ágyat Liz után, de nem találtam őt. Felriadva ültem fel és néztem körbe a szobában. Nem láttam sehol, így kimásztam az ágyból és a keresésére indultam úgy ahogy voltam.
A fürdőben nem találtam, így kifelé vettem az utam. Furcsállottam, hogy se egy üzenet, se semmi…Izgultam érte.
Már a folyosó végén járhattam, amikor meghallottam hangját.
- Hova mész? – hallatszódott a hátam mögülről a kérdés, mire én rögtön megfordultam. Várakozás teli testtartása arra eszméltetett rá, hogy még mindig nem válaszoltam.
- Már sehova! – szóltam megkönnyebbülve. – Nem találtalak a szobában! – szóltam egy sóhajtás után és felé sétáltam.
- És ezért kellett egy szál alsógatyában a keresésemre indulnod? – kérdi miután végig nézett rajtam. Csak most jutott el a tudatomig, hogy hogyan is nézhetek ki most valójában.
- Hát erre nem gondoltam mikor elindultam. – feleltem mosolyogva. Megnyugtatott, hogy nincs semmi gond vele.
- Legközelebb nézz tükörbe, mielőtt kilépnél az ajtón! – szólt mosolyogva és kócos hajamba túrt.
 -  Majd megjegyzem! – súgtam és lágy csókot adtam ajkaira. Liz jobban magához kulcsolt; és így egymásba feledkezve döntöttem a falnak és csak csókoltam őt.
- Talán ezt nem itt kellene! – szólt a hátunk mögött Jaime. Ahogy leváltam Lit édes ajkairól, csak lehajtottam a fejem és mélyet sóhajtottam.
- Pont te beszélsz? – kérdem miután megfordultam és ránéztem.
- Én se vagyok szent, de azért nem fényes nappal esem a barátnőmnek ott ahol mindenki láthatja. – szólt kioktatóan a spanyol, de mindvégig Lizt nézte.
- Csakugyan? – szólt Hayley, aki épp az imént ért fel a lépcsőkön. – Akkor mi volt az-az eset Mariaval, Katrinaval, Doraval és Polaval? – kérdezte a lány miután megállt a bátyja előtt és karba fonta a kezeit.
- Jó, az más! – forgatta a szemeit Jaime és durcásan hátat fordított nekünk és tüntetőleg a szobájába vonult.
- Menjetek szobára! – szólt Hayley miután végig nézett rajtunk és ő is sarkon fordult és ment a saját dolgára.
Lizzel egymásra néztünk és hirtelen kitört belőlünk a nevetés.

Jaime

Miután bevágtattam a szobámba azt vettem észre, hogy kopogás nélkül a hugom jött be és ült le velem szemben. Láthatóan várta, hogy megtörjem a csendet.
- Felelősség tudatos felnőtt szerettem volna lenni… - sóhajtottam és beletúrtam a hajamba.
- Te??? – kérdi hitetlenkedve Hayley, mire rosszalló pillantásokat vetettem felé. – Bocs bátyó, de neked pont az nem megy! – szólt és elmosolyodott. Ez volt Hayley vigasztaló egyben bíztató mosolya. Hát igen, még nem nőttem ki a szilajságomat.
- Gyanítom nem ezért jöttél utánam. – szóltam és a minibárhoz mentem.
- Jól gyanítod! Lenne egy fontos bejelenteni valóm neked. – szólt és várakozóan szünetet tartott.
Kitöltöttem magamnak egy pohár konyakot, melyet felé fordulva mutattam, hogy kérne-e ő is, de nemlegesen rázta meg a fejét, így azt kézbe vettem és a bárnak dőlve vártam a folytatást.
Hayley fejét lehajtva a kezeit tördelte. Kezdek aggódni… Kortyoltam egyet a poharam tartalmából, mikor Hayley megszólalt. – Terhes vagyok!
Nem tudom melyik lepett meg jobban; az hogy félre nyeltem az italomat és épp levegőért kapkodok vagy az amit Hayley mondott.
- Hogy mondtad? – kérdem elfúló hangon a lánytól.
-  Jól hallottad!
Ahogy ezt kimondta, lecsaptam a poharamat a pultra, az ajtót feltéptem és szinte futottam a folyosón.
- Jaime-Jaimeeee! – hallatszódott Hayley kiáltozása, ahogy jött utánam, de én nem figyeltem rá.
- Nyisd ki te szemét! – ordítottam az ajtó dörömbölés közben mikor odaértem Rosbergék szobájához. Ahogy kattant a zár én benyitottam és Rosberg képén landolt az öklöm. – Felcsináltad a hugomat te rohadék! – szóltam őrjöngve, míg Nico polójánál fogva kentem fel a falra őt.
- Jaime! Hagyd abba! 

46.fejezet

Elizabeth

Nagyon tetszett ez az ünnepi forgatag. Adam nagyon sokat segített, hogy minden rendben történjen.
- A következő lépés az hogy az étterembe átmenjünk. Meddig hagyjuk pancsolni a kis galambokat? – kérdi Adam a vízben nevetgélő párost nézve. Követtem a pillantását és csak mosolyogni voltam képes. Nem akartam kiszakítani őket az örömükből. Jenson és Naomi annyira önfeledten örültek a pillanatnak, hogy szinte már kívülállónak éreztem magam. Én mikor leszek ilyen boldog? Sebastiannal vár ránk még egy beszélgetés, de félek csak rossz sül ki belőle…
- Föld hívja Lizt! Hallasz? – rázta meg a karomat Adam, mire én elkaptam Jensonékról a tekintetem és ránéztem. Elég értetlen fejet vághattam, ugyanis Adam vett egy mély levegőt és maga után húzott. – Így hogyan segítsek, hogy ha te teljesen máshol jársz? – dünnyögte a férfi, és a virágokkal feldíszített padoknál megállt ahol leültetett engem. – Felejtsd el a kételyeidet, rendben? – nézett a szemeimbe, mely nagyon idegesített hisz kék szeme olyan hatást gyakorolt rám, mintha belém látott volna. Nem reagáltam semmit. – Sebastian túl fog lépni az egész ügyön. Okos fiúnak tűnik, szerintem van annyi esze hogy megpróbálja rendbe hozni a kapcsolatotokat. – szólt és a távolban álló szőkeséget nézte, aki mindvégig minket figyelt. – Mellesleg meg elég csinos! – jegyezte meg mosolyogva mire én meglepetten néztem fel rá. – Most mi van? Bejönnek a szőke hajú kék szemű fiúk. – nézett vissza le rám, és elnevette magát. Nem csodálom, hisz amilyen fejet vághattam… - Nyugi, nem fogom elcsaklizni előled! – kacsintott rám, de ahogy felemelte a tekintetét elkomorult az arca.
- Mi a baj? – kérdeztem aggódva és követtem a tekintetét. Ahogy megláttam azt ami ennyire kizökkentette Adamet a jókedvéből hangos nevetés szakadt fel belőlem. Paul Sebastiannal kezdett el beszélgetni, ami nagyon úgy néz ki Adamnek nem tetszik…
- Egyáltalán nem vicces! – nézett rám dühösen mire én még jobban elkezdtem nevetni.

Sebastian

Ezalatt az idő alatt ameddig én Lizzel voltam most láttam először gondtalanul nevetni. Ezzel csak az a baj, hogy nem velem teszi azt. Furdal a kíváncsiság hogy ki lehet az a fekete hajú férfi akivel ennyire jól el van, az én állítólagos barátnőm.
- Én a helyedben leakadnék róla! – szólt hozzám egy figyelmeztető férfi hang, míg én Lizéket néztem.
- Hogy mondja kérem? – kérdeztem hiszen nem értettem mire gondol. Egy szőke melíros barna hajú férfi állt előttem. Ránézésre ugyanolyan extra vagány öltözékben volt,mint az a férfi akivel Liz van. Talán testvérek?
- Ő már foglalt, koslass más után! – nézett rám fenyegetőleg, mire én nem tudtam mit reagáljak.
- Látom megismerkedtél Paullal! – szólalt meg váratlanul a hátam mögött Liz, mire én egyből felé fordultam. Először rá, utána a két férfira néztem akik Lizt vették körbe. Valami itt nagyon nem stimmel. Egy hang se jött ki a torkomon, csak kérdőn néztem rájuk.
- Akkor én most megyek kihalászni a turbékoló galambokat! Az étteremben találkozunk! – szólt hirtelen a fekete hajú férfi Lizhez és egy puszit adott a lány arcára. Liz csak bólintott és végignézte, ahogy a két férfi távolodik tőlünk.
- Segítesz elterelni a násznépet az étterembe? – kérdi tőlem ragyogó mosolyát felöltve a lány, mire még mindig nem tudtam mit reagálni. Nem értettem semmit. Liz, a fekete hajú férfi, a szőke melíros férfi, és én…Jézusom mibe keveredtem én?
Liz nem várt a válaszomra, csak megfogta a kezem és húzott maga után.
Tudnom kell hogy mi történik, de úgy néz ki az ügyünk tisztázására még várnom kell. Nehezen fogom kibírni addig, annyi biztos, de remélem nem lesz addig semmi bonyodalom.

2 órával később

Nem is tudom miért hittem azt hogy ki fogom bírni! Mást sem láttam Lizből egész vacsora alatt hogy Adammel; a fekete hajú férfival foglalkozik. Mintha ott se lettem volna!
Egyre mérgesebb és mérgesebb lettem, csak hogy ne piszkáljon Jaime, már a vacsora után leléptem az ünnepélyről. Lehet bunkóság ez tőlem, hisz az egyik legjobb barátom és barátnőm esküvőjéről pattantam meg, de egyszerűen már nem bírtam tovább. Gyötör a tudatlanság, de csak úgy nem eshetek neki szegény lánynak hogy már pedig most elmondod mi van, vagy különben… Különben? Nem tudom mi lesz, de nem tartom valószínűnek hogy egy balhéból csak jó sülhet ki. Nagy duzzogásom közepette arra eszméltem hogy a szobámban fekve a plafont bámulom és megannyi teóriát állítok fel.
Liz valamelyik férfival biztos hogy együtt van.
Liz elfelejtett erről szólni nekem.
Liz valami játékszernek tekint engem.
Én ezt nem bírom!!!
Halk kopogásra lettem figyelmes, de jelen pillanatban nem voltam senkire se kíváncsi.
Némán vártam hogy elmenjen az illető, de ő csak nem tágított; még párszor kopogott, mire inkább a fejemre tettem a párnát, tüntetőleg hogy biztosan ne halljam a hangját.
Pár perccel később úgy gondoltam hogy már elmehetett az aki be akart jutni, így levettem a párnát a fejemről, de a látvány váratlanul fogadott engem.
A fotelban ülő Liz elég kétkedően méregetett engem. Már-már rosszalló volt a pillantása, melytől legszívesebben visszabújtam volna a párna alá…
- Úgy gondolod így meg lehet oldani a dolgokat? – kérdi halkan és továbbra is engem figyelt.
Nem volt kedvem a beszélgetéshez. Ebben az állapotomban nem akartam semmit se a fejéhez vágni…tudom hogy akkor csak én szívom meg…
- Semmit se old meg az ha egy kis hisztis kölyök módjára elvonulsz tőlünk. Sőőőőt… Rossz fényt vet rád Sebastian! – hangja már-már kemény volt. Idegeimen táncolt ezzel a hangnemmel, ebből baj lesz!
- De ha neked így jobb hogy itt hisztizel, hát legyen! Viszont egyet jól jegyezz meg! Nem szeretem a hisztis kisgyerekeket! – szólt keményen a lány és felállt a fotelból.
Nem hagyhatom ezt annyiban. – Várj! – szóltam mielőtt kilépett volna az ajtómon.
Kimásztam az ágyból és a szoba túlsó feléből néztem végig Elizabethen. Olyan érzésem volt mintha, egy vadidegen emberrel álltam volna szemben. – Beszélgessünk! – szóltam halkan, mire ő bólintott és visszacsukta az ajtót.
Elég sokáig néztük egymást mire képes voltam egy értelmes mondatot is kinyögni:
- Miért nem szóltál hogy van valakid? – kérdeztem szomorúan és vissza leültem az ágyra.
Liz arcán a meglepettség hullámai söpörtek végig, láthatólag nem értette a kérdést.
- Úristen most elölről kezdjük a Geraldos esetet? – kérdezte megbotránkozva és elém állt. – Figyelj Sebastian! Ahogy mondtam csak egy csók volt! Nem több! – szólt a lány és mindvégig engem nézett.
- Nem Geraldról beszélek! – szóltam és lehajtottam a fejem. Nem akarom tudni az igazságot…
- Akkor mond meg hogy kiről beszélsz? Ugyanis én nem tudom hogy ki lehet az! – emelte fel az államnál fogva az arcom így arra kötelezve hogy őt nézzem.
- Ne játszd itt a szentet! Tudod jól hogy kiről van szó! – vágtam oda felindultságból és leráztam magamról a kezeit. A düh már mind a kettőnkben tombolt, csak várta a pillanatot hogy ki is törjön mint egy vulkán. Hát tessék, most kitörik!
- Sebastian ne célozgass! Mond meg ki miatt vagy féltékeny! – vágta oda Liz és ökölbe szorított kezét tördelte.
- Adam… - szóltam és már vártam hogy valamit a fejemhez vág, de ehelyett Liz meglepett arckifejezésével találtam szemben magam. A lány először csak hitetlenül nézett rám, de pár pillanattal később hangosan nevetni kezdett.
- Ez most komoly? – kérdi nevetve a lány, mire én még dühösebb lettem…Kinevet!
Felálltam az ágyról és az erkélyhez léptem. Már nem tudtam egy helyben megmaradni…Legszívesebben felrobbantam volna.
- Sebastian! – szólított miután valamelyest alább hagyott a röhögő görcse. Nem akartam ránézni. – Fordulj meg! – szólított fel, mire én egyből engedelmeskedtem. A lány kis híján megint elnevette magát, mire én kétkedőn tekintettem rá. Bár kitehetném valahogy a szobából.
- Adam meleg!