46.fejezet

Elizabeth

Nagyon tetszett ez az ünnepi forgatag. Adam nagyon sokat segített, hogy minden rendben történjen.
- A következő lépés az hogy az étterembe átmenjünk. Meddig hagyjuk pancsolni a kis galambokat? – kérdi Adam a vízben nevetgélő párost nézve. Követtem a pillantását és csak mosolyogni voltam képes. Nem akartam kiszakítani őket az örömükből. Jenson és Naomi annyira önfeledten örültek a pillanatnak, hogy szinte már kívülállónak éreztem magam. Én mikor leszek ilyen boldog? Sebastiannal vár ránk még egy beszélgetés, de félek csak rossz sül ki belőle…
- Föld hívja Lizt! Hallasz? – rázta meg a karomat Adam, mire én elkaptam Jensonékról a tekintetem és ránéztem. Elég értetlen fejet vághattam, ugyanis Adam vett egy mély levegőt és maga után húzott. – Így hogyan segítsek, hogy ha te teljesen máshol jársz? – dünnyögte a férfi, és a virágokkal feldíszített padoknál megállt ahol leültetett engem. – Felejtsd el a kételyeidet, rendben? – nézett a szemeimbe, mely nagyon idegesített hisz kék szeme olyan hatást gyakorolt rám, mintha belém látott volna. Nem reagáltam semmit. – Sebastian túl fog lépni az egész ügyön. Okos fiúnak tűnik, szerintem van annyi esze hogy megpróbálja rendbe hozni a kapcsolatotokat. – szólt és a távolban álló szőkeséget nézte, aki mindvégig minket figyelt. – Mellesleg meg elég csinos! – jegyezte meg mosolyogva mire én meglepetten néztem fel rá. – Most mi van? Bejönnek a szőke hajú kék szemű fiúk. – nézett vissza le rám, és elnevette magát. Nem csodálom, hisz amilyen fejet vághattam… - Nyugi, nem fogom elcsaklizni előled! – kacsintott rám, de ahogy felemelte a tekintetét elkomorult az arca.
- Mi a baj? – kérdeztem aggódva és követtem a tekintetét. Ahogy megláttam azt ami ennyire kizökkentette Adamet a jókedvéből hangos nevetés szakadt fel belőlem. Paul Sebastiannal kezdett el beszélgetni, ami nagyon úgy néz ki Adamnek nem tetszik…
- Egyáltalán nem vicces! – nézett rám dühösen mire én még jobban elkezdtem nevetni.

Sebastian

Ezalatt az idő alatt ameddig én Lizzel voltam most láttam először gondtalanul nevetni. Ezzel csak az a baj, hogy nem velem teszi azt. Furdal a kíváncsiság hogy ki lehet az a fekete hajú férfi akivel ennyire jól el van, az én állítólagos barátnőm.
- Én a helyedben leakadnék róla! – szólt hozzám egy figyelmeztető férfi hang, míg én Lizéket néztem.
- Hogy mondja kérem? – kérdeztem hiszen nem értettem mire gondol. Egy szőke melíros barna hajú férfi állt előttem. Ránézésre ugyanolyan extra vagány öltözékben volt,mint az a férfi akivel Liz van. Talán testvérek?
- Ő már foglalt, koslass más után! – nézett rám fenyegetőleg, mire én nem tudtam mit reagáljak.
- Látom megismerkedtél Paullal! – szólalt meg váratlanul a hátam mögött Liz, mire én egyből felé fordultam. Először rá, utána a két férfira néztem akik Lizt vették körbe. Valami itt nagyon nem stimmel. Egy hang se jött ki a torkomon, csak kérdőn néztem rájuk.
- Akkor én most megyek kihalászni a turbékoló galambokat! Az étteremben találkozunk! – szólt hirtelen a fekete hajú férfi Lizhez és egy puszit adott a lány arcára. Liz csak bólintott és végignézte, ahogy a két férfi távolodik tőlünk.
- Segítesz elterelni a násznépet az étterembe? – kérdi tőlem ragyogó mosolyát felöltve a lány, mire még mindig nem tudtam mit reagálni. Nem értettem semmit. Liz, a fekete hajú férfi, a szőke melíros férfi, és én…Jézusom mibe keveredtem én?
Liz nem várt a válaszomra, csak megfogta a kezem és húzott maga után.
Tudnom kell hogy mi történik, de úgy néz ki az ügyünk tisztázására még várnom kell. Nehezen fogom kibírni addig, annyi biztos, de remélem nem lesz addig semmi bonyodalom.

2 órával később

Nem is tudom miért hittem azt hogy ki fogom bírni! Mást sem láttam Lizből egész vacsora alatt hogy Adammel; a fekete hajú férfival foglalkozik. Mintha ott se lettem volna!
Egyre mérgesebb és mérgesebb lettem, csak hogy ne piszkáljon Jaime, már a vacsora után leléptem az ünnepélyről. Lehet bunkóság ez tőlem, hisz az egyik legjobb barátom és barátnőm esküvőjéről pattantam meg, de egyszerűen már nem bírtam tovább. Gyötör a tudatlanság, de csak úgy nem eshetek neki szegény lánynak hogy már pedig most elmondod mi van, vagy különben… Különben? Nem tudom mi lesz, de nem tartom valószínűnek hogy egy balhéból csak jó sülhet ki. Nagy duzzogásom közepette arra eszméltem hogy a szobámban fekve a plafont bámulom és megannyi teóriát állítok fel.
Liz valamelyik férfival biztos hogy együtt van.
Liz elfelejtett erről szólni nekem.
Liz valami játékszernek tekint engem.
Én ezt nem bírom!!!
Halk kopogásra lettem figyelmes, de jelen pillanatban nem voltam senkire se kíváncsi.
Némán vártam hogy elmenjen az illető, de ő csak nem tágított; még párszor kopogott, mire inkább a fejemre tettem a párnát, tüntetőleg hogy biztosan ne halljam a hangját.
Pár perccel később úgy gondoltam hogy már elmehetett az aki be akart jutni, így levettem a párnát a fejemről, de a látvány váratlanul fogadott engem.
A fotelban ülő Liz elég kétkedően méregetett engem. Már-már rosszalló volt a pillantása, melytől legszívesebben visszabújtam volna a párna alá…
- Úgy gondolod így meg lehet oldani a dolgokat? – kérdi halkan és továbbra is engem figyelt.
Nem volt kedvem a beszélgetéshez. Ebben az állapotomban nem akartam semmit se a fejéhez vágni…tudom hogy akkor csak én szívom meg…
- Semmit se old meg az ha egy kis hisztis kölyök módjára elvonulsz tőlünk. Sőőőőt… Rossz fényt vet rád Sebastian! – hangja már-már kemény volt. Idegeimen táncolt ezzel a hangnemmel, ebből baj lesz!
- De ha neked így jobb hogy itt hisztizel, hát legyen! Viszont egyet jól jegyezz meg! Nem szeretem a hisztis kisgyerekeket! – szólt keményen a lány és felállt a fotelból.
Nem hagyhatom ezt annyiban. – Várj! – szóltam mielőtt kilépett volna az ajtómon.
Kimásztam az ágyból és a szoba túlsó feléből néztem végig Elizabethen. Olyan érzésem volt mintha, egy vadidegen emberrel álltam volna szemben. – Beszélgessünk! – szóltam halkan, mire ő bólintott és visszacsukta az ajtót.
Elég sokáig néztük egymást mire képes voltam egy értelmes mondatot is kinyögni:
- Miért nem szóltál hogy van valakid? – kérdeztem szomorúan és vissza leültem az ágyra.
Liz arcán a meglepettség hullámai söpörtek végig, láthatólag nem értette a kérdést.
- Úristen most elölről kezdjük a Geraldos esetet? – kérdezte megbotránkozva és elém állt. – Figyelj Sebastian! Ahogy mondtam csak egy csók volt! Nem több! – szólt a lány és mindvégig engem nézett.
- Nem Geraldról beszélek! – szóltam és lehajtottam a fejem. Nem akarom tudni az igazságot…
- Akkor mond meg hogy kiről beszélsz? Ugyanis én nem tudom hogy ki lehet az! – emelte fel az államnál fogva az arcom így arra kötelezve hogy őt nézzem.
- Ne játszd itt a szentet! Tudod jól hogy kiről van szó! – vágtam oda felindultságból és leráztam magamról a kezeit. A düh már mind a kettőnkben tombolt, csak várta a pillanatot hogy ki is törjön mint egy vulkán. Hát tessék, most kitörik!
- Sebastian ne célozgass! Mond meg ki miatt vagy féltékeny! – vágta oda Liz és ökölbe szorított kezét tördelte.
- Adam… - szóltam és már vártam hogy valamit a fejemhez vág, de ehelyett Liz meglepett arckifejezésével találtam szemben magam. A lány először csak hitetlenül nézett rám, de pár pillanattal később hangosan nevetni kezdett.
- Ez most komoly? – kérdi nevetve a lány, mire én még dühösebb lettem…Kinevet!
Felálltam az ágyról és az erkélyhez léptem. Már nem tudtam egy helyben megmaradni…Legszívesebben felrobbantam volna.
- Sebastian! – szólított miután valamelyest alább hagyott a röhögő görcse. Nem akartam ránézni. – Fordulj meg! – szólított fel, mire én egyből engedelmeskedtem. A lány kis híján megint elnevette magát, mire én kétkedőn tekintettem rá. Bár kitehetném valahogy a szobából.
- Adam meleg!