16.fejezet

Jézusom, de fáj a fejem! – ez volt az első gondolatom, mikor magamhoz tértem. A második az, hogy nem tudtam visszaemlékezni az előző napom történéseire. Arra még emlékeztem, hogy Sebastian egy üveg pezsgővel állított be hozzám, de utána teljes homály.

Nem akartam kinyitni a szemem, így is irritálta a fény. Szemem elé akartam tenni a kezem, hogy legalább ennyivel enyhítsem az irritáló érzést. Kezem beakadt egy másik kézbe, de nem az enyémbe. Egyből kipattant a szemem és kiugrottam Sebastian öleléséből.

-          Édes istenem, mit csináltam? – kérdeztem fennhangon, kissé hisztérikusan.

Elizabeth, te nem vagy normális! Nem,nem,nem!!!

-          Halkabban kérlek! – szólt nyöszörögve a szőke férfi és hunyorogva nézett előbb rám, aztán pedig körbe. Ő se tudta teljesen mi van épp.

-          Ugye mi nem? – kérdem úgy, hogy nem figyeltem rá, csak a választ akartam tudni.

-          Nem tudom! – nézett rám kissé megszeppenve.

-          Te se emlékszel az éjszakára? – kérdem szinte suttogva, de ő hallott minden szót. Először csak csöndesen mérlegelte a történéseket, utána szólalt meg megint.

-          Nem nagyon. Arra emlékszem, hogy nagyon, de nagyon sokat ittunk és az éjféli csókunkra. Ezen kívül semmi. – válaszolt.

Jesszusom! Megcsókoltam? Liz ekkora hülye nem lehetsz! Nincs rám jó hatással az alkohol.

-          Van rá lehetőség, hogy ezt mind elfelejtjük és nem emlegetjük fel többet? – kérdem kérlelve őt. Kicsit elgondolkozott rajta, de végül bólintott.

-          Jobb lesz így! – szólt ő is. – Szerintem jobb, ha én most megyek! – ült fel a kanapén a férfi.

-          Maradj reggelire! – szóltam hirtelen. Ezek után nem akartam csak úgy elengedni, meg ő is olyan állapotban volt, mint én. Jobb, ha előbb összeszedi magát.

-          Köszönöm! – suttogta, én pedig kioldalogtam a nappaliból.

Nagyon égő ez az egész szituáció! Nem rám vall az, amit csináltam. Utólag kár okosnak lennem. Ami történt, az megtörtént.

Miközben készítettem a pirítósokat, próbáltam visszaemlékezni, de nem ment. Az alkohol sikeresen tompította az érzékszerveimet és a memóriám semmit se raktározott el.

Halkan kijött Sebastian is a konyhába és nézte, ahogy gondterhelten hajolok a konyhapultra.

-          Ne ostorozd magad! Bízhatsz bennem! Kettőnk között fog maradni! – szól bizalom gerjesztően, de arcára hirtelen grimasz ült ki. Fájt a feje, ahogy az enyém is.

-          A fiókban van fájdalomcsillapító! – mutattam a szóba túloldalán lévő szekrényre. Sebastian bólintott és ki is vette a gyógyszert.

Lefőztem a teát és ki is vittem a reggelit az étkezőbe. Sebastian hálásan nézett rám és neki is látott.

Én csak egy bögrével a kezemben meredtem magam elé. Nem vagyok képes felfogni, hogy ez történt. Én a precíz, mindig józan cselekvőképes Elizabeth egy ilyenbe keveredik.

Lehet nagyon felfújom az egészet, de velem ilyen nem szokott megtörténni.

Merengésemet Sebastian zavarta meg, aki mindent megköszönve útnak indult.

Sebastian

Először azt se tudtam hol vagyok. Mikor teljesen magamhoz tértem csak a kétségbeesett lányra tudtam figyelni. Elizabeth elveszettem nem is lehetett volna.

Jobbnak láttam, hogy egyedül hagyjam. Magamra veszem szívesen a felelősséget, de látszott rajta, hogy egyedül akarja mérlegelni a helyzetet.

Elvileg a csókon kívül nem történt semmi, de az a csók is elég bensőségesre sikeredett. Nem ez a poén csók volt, hanem érzésekkel teli.

Lehet, hogy ő nem emlékszik rá, de bennem elevenen él a momentum. Megtenném többször is, persze nem ittas állapotban.

Láthatóan Elizabeth nem volt oda a hallottakért. Ezt még nem kellene erőltetni.

Elizabeth

Elég sokat gondolkodtam az egészen.

Jó pár nap is eltelt mire képes voltam nem erre gondolni.

Sebastian elég sokat keresett telefonon, de nem akartam beszélni vele. Nem vagyok képes a szemeibe nézni, egyáltalán nem akarom látni őt!