26.fejezet

Este gyors búcsút vettünk egymástól és nyugovóra tértünk.

Reggel a félmeztelen Sebastian keltegetett, de nagyon nem akaróztam felkelni.

Első megszólításainál egyáltalán nem voltam képben, hogy ki szólongat, hiszen nem voltam hozzászokva, hogy egyáltalán tartózkodik rajtam kívül valaki a házban.

Sokadik ébresztésre voltam képes csak magamnál maradni és rátekinteni.

Nagyon édesen nézett ki kócos szőke hajával, álmos szemeivel, ahogy felettem állt.

Legszívesebben ő is aludt volna még, de hát a kötelesség az kötelesség.

Próbáltam viszonylag gyorsan rendbe tenni magam és útra készen állni a nappaliban, de így is Sebastian került elő később.

Kissé késésben lettünk miatta, így nem is reggeliztünk, egyből indultunk.

-          Biztos, hogy segíteni akarsz? – kérdi az utat nézve, miközben váltott.

-          Megígértem, úgy hogy igen! – válaszoltam ránézve, utána pedig a mellettünk elsuhanó házakra tekintve.

Berlin másik oldalára kellett utaznunk, ahol csak gyárak és irodaházak találhatóak. Az egyik ablakokból álló irodaházba mentünk, ahol Sebastian munkatársa vezetett el minket az egyik irodába.

Az iroda tele volt tömve papír kötegekkel és zsákokkal.

Ugye ezt nem gondolta komolyan???

-          Mondtam hogy sok van! – nevetett fel a szőkeség és tollat ragadva magához leült az egyik kupachoz.

Sebastian

Hogy örülhetett neki, hogy születésnapján ezt kell csinálnia… de láthatóan eszében sincs, hogy ez a nap az övé.

Annyi munka és kötelesség mellett valószínűleg, azt is elfelejteném, hogy fiú vagyok-e vagy lány…

Megmutattam mit kellene tennie, amelyet az elején lelkesen csinált is, de ahogy látta, hogy nem fogynak a zsákok száma, kezdett kissé maga alatt lenni.

Próbáltam ösztönözni, de nem volt hajlandó tudomást venni rólam.

Ettől eltekintve segített, de nem szólt hozzám, ha pedig mondtam valamit csak felmordult.

Hát a kedvét elintéztem, annyi szent…!

Csak meg ne gondolja magát, hogy mégse akar lemenni.

Délután három óra környékén kaptam egy sms-t Hayleytől melyben engedélyt kaptam arra, hogy mehetünk.

Még nincs mindenki ott, de bele kell kalkulálnunk az utazás idejét is, ami nem kevés.

Egészen addig nem volt hozzám szólni, ameddig fel nem szállt velünk a fél 5-ös járat.

-          Ezt még visszakapod, azt ugye tudod? – szólt morogva hozzám és egészen a leszálló pályáig az ablakon nézte a felhőket.

Bele kell törődnöm, hogy a családja házáig nem lesz másmilyen a lány.

Az autó utat teljesen kiszámoltuk, ugyanis 8-kor pontban oda is értünk.

-          Ha anya már alszik, nem állok jót magamért! – sziszegte a lány arra célozva, hogy teljes sötétség borította a házat.

Kíváncsi vagyok, ugyanilyen savanyú lesz-e amikor felkapcsolja a lámpákat.