19.fejezet

Na jó ez már nem lehet véletlen.

Sebastiant sehogy se fogom tudni kizárni az életemből.

Most, hogy apánál virrasztok, megint megláttam őt.

Egymás tükörképei is lehettünk volna, ugyanis mindkettőnk arcára kiült a meglepettség.

Erőt próbáltam gyűjteni, hogy ne nézzek ki annyira megviselten, de nem sikerült. Nem ment.

Annyira össze voltam törve, hogy nem voltam képes mást tenni, mint ülni és sírni.

Én az erős nő egy olyan előtt mutatja a gyenge oldalát, aki előtt nem kellene. Nem akartam, hogy bárki is így lásson engem, legfőképp nem ő.

Láttam szemében a szánalmat, a sajnálkozást. Ez az, amire nem volt szükségem tőle.

Anya próbált rávenni, hogy menjek haza vele, de mint egy kis tini lány ellenkeztem. Be akartam pótolni azt a sok időt, amit nem tudtam eltölteni apával. Makacs munkamániámnak köszönhetően idejutottam: egy idegileg totál roncs nő lettem.

Bántam mindazt, amit nem tehettem meg velük.

Újra csak apára koncentráltam. Olykor-olykor éreztem a szúró tekintetet az ablak túloldaláról, de nem tudott érdekelni. Ha nincs jobb dolga, mint más szenvedését nézni, akkor tessék!

Anyát egy idő után elvitték az idős öregúrék, akik behozták ide, de Sebastian csak nem tágított. A másik szőke hajú férfi is távozott anyáékkal.

Sebastian, én és apa maradtunk csak.

Apa jelenleg élet-halál közötti lebegése arra késztetett, hogy csak beszéljek hozzá. Nem tudom miért, de ezt hozta ki belőlem ez az eset.

Egy idő után elaludtam a széken ülve.

Sebastian

Egyre csak az ő szomorúságára gondoltam. Mintha ráhangoltak volna, mint a rádiókban szokás az adókat,

Furcsa volt így látni a lányt. Olyan is volt a kinézete, mint aki mindent megbánt, amit az életében tett. Nem értettem.

Apáék egy idő után elmentek, hogy haza tudják vinni Nicolet. Tommi is velük tartott, de én nem tudtam elszakadni a kórteremtől. Egyre csak néztem őket. Tanácstalan voltam, mert nem tudtam mit csináljak.

Bármennyire is mérges voltam a rég múltra, most nem tudtam az lenni.

Addig néztem Lizéket, míg láttam, hogy elalszik a lány. Önkéntelenül is ugyan, de bementem a terembe. Óvatosan felvettem a székről és a szobában lévő kanapéra helyeztem. Biztosan nagyon fáradt már, hisz észre se vette, hogy áttettem.

Közel húztam a széket az ablakhoz és itt vártam meg a másnapot.

Elizabeth

Mintha csak álmodtam volna az elmúlt napokat; apa kórházba kerülését, Sebastian újbóli felbukkanását.

De ahogy magamhoz tértem, rájöttem, hogy ez a rideg valóság. Apa még mindig az ágyon feküdt, a szőke férfi pedig az ablaknál meggörnyedve aludt a széken. Nem tudom miért jó neki, hogy itt van, de jobb lenne, ha nem lenne itt.

Elindultam az automatához kávét venni magamnak és Sebastiannak. Szüksége lesz rá amint felkel. Ahogy visszaértem, láttam, hogy Sebastian is felkelt.

-          Tessék! – adtam a kezébe a poharat és leültem a kanapéra. Ő csak biccentett köszönésképpen és kortyolgatni kezdte az italt. – Jobb lenne, ha elmennél! – vetettem oda halkan, de ő tisztán hallott minden szót.

-          Nem! – szólt határozottan és szemeimbe nézett, ezzel is kiállva döntése mellett.

-          Nincs közöd hozzám és a családomhoz! Semmi keresni valód itt! – emeltem fel a hangom és ugyanúgy néztem vissza rá. Mégis mit képzel magáról? Még mindig kiállok amellett, hogy nem akarom látni, legfőképp most nem. Örülnék, ha nagyon gyorsan eltűnne!

-          Nem foglak egyedül hagyni! – válaszolt higgadtan és nem törődött azzal, amit mondtam neki az előbb.

-          Semmi szükségem arra, hogy itt legyél! Kérlek, menj! – kezdtem kissé kikelni magamból.

Egyik rossz pontja annak, hogy idegileg roncs vagyok, hogy gyorsan elborul az agyam. Ha nem megy ki magától, akkor én fogom kidobatni innen.

Szavaim végére elkezdett hevesebben pittyegni a műszer, ami mutatta apa állapotát. Hirtelen romlani kezdtek az eredmények.

Én falfehérré váltam és a pánik roham miatt nem tudtam semmi értelmes dolgot tenni, ami segítette volna a helyzet jobbá tételét.

Sebastian rohant ki orvosért, aki gyorsan jött is. A szőkeség karon ragadt és kivonszolt onnan az előtérbe.

Én csak sírni voltam képes. A férfi megpróbált átölelni, de csak ellökni akartam. Addig erősködött, míg sikerült rázkódó testemet körülfognia karjaival és halkan csitítgatott engem.