Marianál a házvezetőnőnél hagytam a lakás kulcsait; immár Berlinbe költöztem. A hétvége alatt sikerült is kipakolnom a dolgaimat, gyorsan kész lettem vele.
A Genfben készült terveimet égen-földön kerestem, de csak nem találtam. Az egész házat felforgattam már, mikor rájöttem, hogy az előző házamban hagytam. Teljesen pánikba estem. Számomra nagyon sokat érnek azok a papírlapok, így fogtam magam és rögtön utaztam is vissza oda ahova nem akartam többet menni már.
A pár óra utazás alatt szinte lerágtam mind a tíz körmöm, annyira izgultam, hogy ott találjam még. Maria még a hétvége előtt szólt, hogy átadta a kulcsokat az lakónak. Remélem megértő lesz az akit ott találok.
Délutáni órákban értem oda. Aggódva léptem az ajtóhoz. Ha nem lesz itthon senki… Csengettem.
Először nem jött ki senki, második csengetésre már kinyílt az ajtó. Egy szőke hajú lány állt ott és megvetően méregetett engem. Már most nem szimpatikus számomra.
- Ha Sebastian miatt vagy itt, akkor el is mehetsz! – szólt a csaj és már csukta is volna be az ajtót.
- Hey, várj! – fogtam meg az ajtót és visszalöktem – Nem tudom, kiről beszélsz, de nem miatta vagyok itt! – szóltam, de a lány nem a kedvességéről lehetett híres, ugyanis gúnyosan rántotta meg a vállát és újra be akarta csukni az ajtót.
- Na jól van, nem tudom, mit képzelsz magadról,de hagy mondjam már végig itt létem okát! – keltem ki magamból és megint kitartottam az ajtót.
- Engem meg nem érdekel! – emelte fel amúgy is sipító hangját a lány is.
- Mi a baj? – kérdezte egy férfihang a szőke hajú lány mögül. Hirtelen testet alkotott a hang, melynek látványára elfehéredtem. Miért pont neki kellett megvennie a házam? Kellemetlen találkozás! Sebastian is furcsán nézett rám, de egyből elmosolyodott.
- Őt ismerem, hagyd békén! – fogta meg a lány vállát, aki hellyel-közzel felengedett, de látszott rajta, hogy szemmel fog tartani engem.
A lány utat engedett nekem, így be tudtam menni.
- Ne haragudjatok, hogy megzavartalak titeket, de a terveim itt maradtak. Azt szeretném elvinni. – szóltam és elindultam a nappali felé.
- Ezek szerint a tiéd volt ez a ház. – jegyezte meg Sebastian és követett mindenhova, amerre mentem. Körbejárkáltam a helyiségeket, de kezdtem kétségbeesni, ugyanis sehol se találtam őket.
Sebastian intett, hogy kövessem az udvarra. Bólintottam és ki is mentem utána.
- Ezeket keresed? – kérdi és egy rakat papírra mutatott az asztalon. Megkönnyebbültem, hogy mégis megvannak, már el is akartam venni, de a férfi hirtelen utamat állta.
- Szeretném tudni, hogy miért nem bírsz engem! – szólt halkan és felvette a papírjaimat az asztalról. Lapozgatta, de mindvégig szemmel tartott engem.
- Jól meg vagyok az ismerettséged nélkül – komorultam el és a papírokat néztem, ahogyan rakosgatta. Legszívesebben rácsaptam volna a kezére. Mégis mit képzel? Azok ott az én munkaeszközeim, én se piszkálom az ő autóját! Észrevehette, hogy nem tetszik a tette, ezért abba is hagyta és odaadta azokat inkább. Biccentettem egyet és visszamentem a házba. Még mielőtt kiléptem volna az ajtón, finoman megfogta a karomat, hogy rá figyeljek. Nem volt ínyemre ez, így türelmetlenül néztem fel rá.
- Nem fogom ezt annyiba hagyni! – szólt halkan és elengedte a karomat. Én csak megrántottam a vállam és elindultam haza.
Jó volna, tudni miért akar ennyire megismerni. Nem akarok pár szónál közelebbi kapcsolatba kerülni vele.
Sebastian
Meglepett az, hogy itt volt. Nem gondoltam volna, hogy fogom még látni őt. Nagyon idegesít, hogy ennyire lekezelően viselkedik velem. Nem értem miért ilyen, nem csináltam semmi olyat, amiért így viselkedhet…
Csak azért is a közelébe fogok férkőzni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése