Mint minden évben, most is megtörtént a megnyitó. Sokan jöttek el, de még milyen sokan! Konkrétan csak azt tudtam, hogy a miniszterelnök, Naomi, Hayley, Jenson és Nico van itt. A többieket már nem tudtam számon tartani. Petra csinálta idén is az aukciót, ahol az évben elkészített legjobb tervezésű ruhákra lehetett licitálni. Az ebből bejövő összeget mindig kórházak fejlesztésére ajánlottuk fel.
A pincérek nem győztek keringeni a pezsgős poharakkal megpakolt tálcákkal. Valószínűleg megint itt vannak a tehetősebb emberek színe-java.
Egy-egy rádióműsor ki is sorsolt jegyeket a bálra, ezzel is próbáljuk színesíteni az emberek közösségét. Furcsamód csak lányok nyertek, de a szabály kötelezte őket, hogy nem zaklathatják az ismert embereket.
Az egyik szoftver mogul untatott hosszú perceken keresztül, mikor éreztem, hogy valaki karon ragad.
- Egy kis időre elrabolom a hölgyet, ha nem gond! – szólt a kéz tulajdonosa; Sebastian.
A férfi beletörődve felsóhajtott és biccentett, hogy menjek csak.
Nem akartam beszélni vele. Egyáltalán hogyan tudta meg a bálom hírét?- ja persze, a fiúk… Erre gondolnom kellett volna.
Még mindig fogta a karomat és a bálteremből kivezető úton vitt el az épület parkjáig. Eléggé félreeső részén volt csak hajlandó elengedni és szembeállni velem. Okos; legalább gondol a másnapi címlapokra.
A kinti világítás még csillogóbbá tette kék szemeit, az öltöny, pedig ami rajta volt elegánssá tette. Csak most vettem észre, hogy végül is milyen vonzó ő. De akármilyen vonzó is lehet, akkor se fog megváltozni a szimpátiám vele kapcsolatban.
- Ugye tudod, hogy az nem volt válasz, amit a múltkor mondtál nekem?! – hanglejtése olyan volt, mintha számon kérne, Még mindig ugyanaz a téma. Jó volna, ha már békén hagyna! – Ha nem vágysz az ismeretségemre, akkor miért v agy jóban az összes többi pilótával? – kérdi és mélykék szemeit az enyémbe fúrta, mintha így ki tudná olvasni belőlük a választ. Utálom, mikor így néznek rám. Ilyenkor nehezen tudok megszólalni, olyan mintha megbénítanának engem.
- Nem mindegy neked, hogy mit csinálok és mit nem? Tudtommal van szabad akaratom és azzal tartom a kapcsolatot akivel akarom!! – szóltam kissé idegesen és sarkon fordultam, hogy visszamehessek a rendezvényre, de hirtelen megint karon ragadt és visszahúzott.
A nagy lendülettől hirtelen mellkasánál találtam magam, ahogy magához ölelt. Meglepett ez a hirtelen közelség. Idegesen felnéztem rá és vártam, hogy elengedjen
- Jól vagy? – kérdi aggódva, mire én csak bólintottam és taszítottam egyet rajta, hogy végre elengedjen.
- Mit akarsz tőlem? – kérdem nem túl kedvesen és biztos távolságra törekedve léptem egyet hátra.
- Én csak meg szeretnélek ismerni téged! – szólt és kezével finoman beletúrt szőke hajába. – Nem értem miért vagy velem ilyen! – szólt őszintén, de ezúttal nem tudott rám nézni. Láthatólag bántotta ez a dolog. Tulajdonképpen én se tudom.
- Egyszerűen nem vagy szimpatikus számomra! Ahogy a szőke hajú barátnőd sem! – válaszoltam könnyedén és elindultam a park közepén álló szökőkút felé.
- És ezt hogyan tudtad eldönteni? Hiszen nem is ismersz! – vont számon és felvette a tempómat.
- Elég volt az, hogy láttalak a versenypályákon! Még egy arrogáns párost nem láttam még, amilyen ti ketten vagytok a csapattársaddal! – néztem rá és láttam, hogy csak elmosolyodik. – Mi olyan vicces? – kérdem hirtelen felindulva Időközben odaértünk a szökőkút előtti padhoz és helyet foglaltam rajta. Sebastian követte példám és leült mellém.
- Teljesen félreérted a körülményeket! – szólt vidáman, szinte nevetett a hangja. De utálom, mikor hülyére vesznek engem! – Megengeded azt, hogy megmutassam milyen is vagyok valójában? – kérdi mosolyogva. De idegesítő ez a vidámság.
- Inkább kihagynám! – vetettem oda és már szidtam azt a napot mikor szóba álltam vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése