37.fejezet

A düh hirtelen felszínre akart szabadulni, mikor megláttam őt. Nem vehette észre, hogy a szobában tartózkodom, hisz ugyanúgy az ablak által formált világot nézte. Egyre csak kényszerítenem kellett magam, hogy ne kiáltsak rá. Törékeny teste ugyanúgy magabiztosságot sugárzott, mégis volt benne valami furcsa.
- Beszélnünk kell! – suttogta, de továbbra se fordult meg.
Kell bizony, csak nem tudtam, hogy adjam ki magamból a sérelmeimet. Amíg ezen gondolkoztam, gyorsan felöltöztem és úgy tértem vissza a szobába. Ahogy észrevette, hogy újra a szobában vagyok felém fordult és rám nézett. Rájöttem mi volt olyan furcsa rajta; a szemei teljesen elárulták. Kisírt szemeivel végig nézett rajtam és mégy levegőt vett, hogy belekezdjen mondandójába. Hirtelen csendre intettem; én akartam először elmondani a gondolataimat.
- Mondd csak, miért kellett ezt tenned? – böktem ki végül nagy nehezen. Nem egészen így akartam belekezdeni, de már nem tudtam visszaszívni a szavaimat. – Legalább beszéltük volna meg, mi az amin változtatnom kell, minthogy se szó, se beszéd egyből visszamész hozzá. Másnak hittelek! – tört ki belőlem és láttam rajta, hogy úrrá lesznek rajta az indulatai; vagy el kezd kiabálni velem, vagy sírva fakad.
Nem akartam így látni őt, mégis ez lesz, a helyzet adta érzések miatt. – Miért? – kérdeztem suttogva és leültem az ágyra. Uralkodni próbált magán, de az érzés egyre jobban hatalmába kerítette a lányt.
- Tudod, rosszul esik, hogy a pletykáknak adsz igazat, minthogy engem kérdeztél volna meg először. – szólt hozzám és próbálta kontrollálni idegességét. – Tudom, hogy rosszul fogod fel majd, azt amit mondani fogok, de egyet jól jegyezz meg! Szeretlek téged! Még akkor is, hogy ha itt és most vége lesz a kapcsolatunknak! – hangja megkeményedett és visszasétált az ablakhoz. – Megcsókolt! Próbáltam ellenkezni, mégis megtette! – szólt halkan és láttam, hogy rázkódik a teste.
Ezért küzdöttem én? Hogy ide jussunk? Szeretem őt, de megingott a bizalmam benne, ráadásul okkal!
- Kérlek, most menj el! – szóltam összetörten és próbáltam rendszerezni a gondolataim.
Ez nekem nem megy!
A lány bólintott és elhagyta a szobát. Mintha egy kést mártottak volna a szívembe. Éreztem, hogy most hagytam kisétálni az életemből, mégse tudtam mit csinálni.
Muszáj most összeszednem magam, utána megbeszéljük a továbbiakat. Kell egy kis szünet!
Órákig némán bámultam a falat, mikor hallottam egy halk kopogást az ajtómon. Lassan odamentem és kinyitottam azt. Hayley állt ott.
- Ne haragudj, de egyedül szeretnék maradni! – szóltam és próbáltam volna becsukni az ajtót, mikor ő kitámasztotta és rám nézett.
- Várj! Csak üzenetet hoztam neked! – szólt és elém tartott egy levelet.
Meglepve néztem hol a borítékra, hol a lányra. Óvatosan elvettem tőle, mire ő bátorítóul rám mosolygott és visszaindult Nicohoz.
Ismerős kézírással állt rajta a nevem.
Rosszat sejtettem.