44.fejezet

Egy ünnepiesen feldíszített helyre érkeztünk. Valamit ünnepelni fogunk, csak azt nem tudom még, hogy mit.
Közelebb érve az ott tartózkodó emberekhez, rájöttem, hogy ismerem őket. Jamiet láttam amint elmosolyodik az egyik pincérnő társaságában, Nico és Hayley vitatkozott valamin, Lewis a barátnőjével beszélgetett, a többi embert pedig nem ismertem fel. De mindenki ugyanúgy ki volt öltözve, mint én. Nem értem mi történhet itt.
Gondoltam Jamihez megyek oda, hisz már a lány ment tovább tenni a dolgát, így ő egyedül maradt.
- Szevasz haver! – köszöntött vigyorogva a spanyol és megölelt. – Látom te is hivatalos vagy a bulira! Pöpec hely, nemde? – kérdezte, miközben körbemutatott a parton lévő díszes helyen.
- Te tudod mi fog történni itt? – kérdem bizonytalanul és megint körbenéztem, hátha meg tudom fejteni a program kilétét.
- Senki se tudja, hogy mi lesz, de nekem nagyon bejön! – csapta össze a kezét, miután elment mellettünk a beszélgetőpartnere. – Úgy érzem hív a kötelesség! – szólt le sem véve a pincérnőről a szemeit és elindult utána. Hát igen, Jaime nem változik…
Egy széknek dőlve figyeltem a tömeget és gondolkozóba estem. Furcsa mindez.
Hogy lehet az, hogy ez alatt az idő alatt egyikükkel se találkoztam? Bali nem olyan nagy, hogy ne lássam meg valamelyiküket.
- Na mit szólsz ehhez? – kérdi mellettem egy női hang.
Először nem kapcsoltam, hisz nem tudtam, hogy tényleg hozzám szólt-e a hölgy. Még egyszer lepergett bennem a kérdés és akkor jöttem rá, hogy ismerem ezt a hangot. Odapillantottam, ahonnan a hang jött. Mintha egy tündérmeséből lépett volna elő: ha lehet valaki a meseszépnél is szebb, akkor csakis Liz lehetett az. Az elmúlt 3 hónap hiányát látványa hirtelen betöltötte; csak ő rá tudtam koncentrálni. Itt áll mellettem, válaszomra várva. Sebastian, ébresztő!
- Te csináltad ezt? – kérdem halkan tőle. Szinte úgy bámulom, mintha tudnám, hogy mindjárt itt hagy megint és nem fogom többet látni őt. Soha többet…
- Hát…Lehet! – mosolygott rám és várakozóan nézett rám. – Nem is örülsz nekem? – kérdi némi csalódottsággal fűszerezve a hangjában, mire én magamhoz rántottam és karjaim között tartottam. Eddig úgy hittem, csak a képzeletem játszadozik velem, de ahogy megérintettem selymes bőrét, ahogy megéreztem finom illatát, tudtam, hogy ez a valóság. Boldogan sóhajtott fel és ő is átölelt engem. Nem akartam elengedni őt, de furcsamód óvatosan ellökött magától.
- Lehet, hogy ez volt a mi nagy „újra” találkozásunk, de ez nem a mi nagy napunk! – szólt miután elengedtem. – Figyelj csak! – szólt és a virágokkal díszített kapu felé mutatott.