39.fejezet

Elizabeth

Azért igen sok erőt kellett összeszednem ahhoz, hogy tényleg el tudjam hagyni az országot. Folyamatosan vissza akarok menni hozzá, de ezt most nem tehetem meg. Muszáj egy kicsit egyedül maradnia…
Elég hosszú volt az út Amerikába, de végül megérkeztem az Angyalok városába. A reptéren tanácstalanul forogtam jobbra-balra, mire inkább leültem az egyik padra.
Sokan megbámultak, de ez nem érdekelt. Lehet csak azért néztek, mert felismertek, de lehet sokan csak azért mert megsajnáltak. Nem kell a sajnálatuk, tartsák meg maguknak!
A bejáratnál öltönyös férfiak jelentek meg, miből tudtam, hogy itt van akire vártam.
Hatalmas feketére kifestett szemeivel vizslatta a helyiséget, annak reményében, hogy megtalál. Elküldte az őreit és ő maga kezdett el keresni engem. Megfogtam a bőröndömet és magam után kezdtem húzni. A háta mögé érve nagy levegőt vettem és csak utána szólaltam meg.
- Egyre ijesztőbben festesz, mondtam már? – kérdeztem tőle, mire ő felém fordult és elmosolyodott.
- Tudod, a munkámhoz tartozik! Viszont őszintén szólva te sem nézel ki sokkal jobban! – szólt miután végig nézett rajtam. Szorosan magához ölelt, én meg úgy éreztem elsírom magam. – Hiányoztál! – suttogta a hajamba és nem engedett el. Miután sikerült kibontakoznunk egymás öleléséből, elvette a bőröndömet és belém karolva vezetett ki az előcsarnokból.
- Ugye nem baj. hogy erre kértelek? – kérdem félve és felnéztem kék szemeibe.
- Dehogy baj! Tudod jól, hogy bármikor szívesen látlak! – mosolygott rám és végig simított az arcomon.
- Adam! Adam! – hallottunk a távolból egy lány sereg sikoltozását, mire a férfi fáradtan felsóhajtott.
- Szerintem most jobb, ha beülsz az autóba. – szólt lemondóan és várta, hogy odaérjenek hozzá a lányok.
Én csak megértően bólintottam és beültem a fekete járgányba. Elég sokáig tartott mire mindenkivel készített képet, mindenkinek adott autogramot, de végül beült mellém és elindultunk.
- Azokkal a csodás szemeiddel annyi női szívet tudnál, sőt tudsz is megdobogtatni! Legalább élveznéd ki ezt az adottságodat! – szóltam mosolyogva és Adamra néztem.
- Elég lesz nekem annak az egy lánynak visszaadni az életkedvét, aki itt ül mellettem. – kacsintott rám és tovább figyelte az utat. – Mellesleg tudod jól, hogy ott van nekem Paul. Szeretem őt, a féltékenységi rohamaival együtt. – lágyult el a hangja, ahogy a párjára gondolt. Féltékenység kezdett eluralkodni bennem; irigylem tőle a boldogságot. Az American Idol óta ő az első számú nagy kedvenc itt és persze a tengerentúlon, de ő csak egy valaki mellett tart ki. Velem miért nem tud ez megesni Sebastiannal? Szeretjük egymást, mégsem bízik bennem. Elszomorít mindez, de belegondolok abba, hogy Adam talán tud segíteni nekem. Mást nem abban, hogy összeszedjem magam.
Ahogy megérkeztünk Adam házához teljes némaságba burkolóztam. Nem akartam mondani semmit, csak kicsit magam akartam lenni. Adam segített bepakolni a cuccaimat. A szobám az utcára nézett, ahol megannyi ember sétálgatott. Némán figyeltem a sokaságot; nem bírtam levenni róluk a tekintetem.
Szakmai szemmel nézve őket arra jöttem rá, szeretik a kirívó ruhákat. Talán azért is mert a kedvenceik is ilyeneket hordanak. Például itt van Adam! Egy igazi stílus irányzatot teremtett magának, melyet sokan követnek. Tudja, mivel kell magára vonni a figyelmet, ami egy hírességtől persze el is várható. Persze neki már annyi is elég, hogy teljesen átlagosan kilép a háza ajtaján, már minden szem rászegeződik. Igaz is, olyan figyelemfelkeltő a megjelenése is. Minden stylist álma, hogy ilyen ügyfele legyen.
Kezdetek kezdetén nekem is ez volt az álmom. Alig 17 évesen egyik híres embertől a másikig mentem, hogy kitanulhassam, mit szeretnek és mit nem. Így ismertem meg Adamat is. Beajánlottak a műsorba, ahol ő volt az egyik versenyző. Én csak tanácsadó voltam, de így is felfigyelt tám a férfi, és persze a szakma is. Innen kezdődött igazán a karrierem.
- Liz! – szólt be az ajtón Adam, mire én megrezzentem. – Bocs, ha megijesztettelek. – szólt miután felé fordultam. – Paullal vacsorázni megyünk, szeretnél jönni velünk? – kérdi a férfi és várta, hogy mit válaszolok.
- Inkább itthon maradnék, ha nem baj! – válaszoltam neki. Adam csak bólintott és elhagyta a szobámat.
Nem akartam megzavarni a romantikájukat, hagy legyenek csak kettesben!